Te vagy a virág pajkos, tarka réten,
én meg az eső, szirmaidnak éden.
Te vagy a csend a szózivatarban,
én meg a vigasz akkor, hogyha baj van.

Te vagy a szó a hófehér papíron,
én meg a tinta, hogy neked mindig írjon.
Te vagy a mosoly, mely bánatom csitítja,
én meg a könny, mely arcodat simítja.

Te vagy az égen megszülető hajnal,
én meg a szellő simogató csókkal.
Te vagy a nyári mézben ázott este,
én meg a csillag, mely fényét kereste.

Te vagy az öröm sötét búnak mélyén,
én meg a fény sötétségnek éjén.
Te vagy a csupor, mely a mézét várja,
én meg a méz, édes gyönyör árja.

Te vagy a csók a szerelmi ágyon,
én a takaró, mely rád simul és átfon.
Te vagy a tűz, lángok forró szirma,
én meg a tűzben megszülető szikra.