Leküldte ránk a Nap
aranyló sugarát,
szellõ borzolta szét
Anyu hófehér haját,
s mi ketten botorkáltunk 
a sírkert vén fái alatt,
beszélgettünk sokat,
s megállt a pillanat.

Sírtól sírig lépve,
néhány gazt kitépve,
jártunk, közben
idõgépbe szálltunk,
visszamentünk a múltba,
emlékeztünk újra,
rég elmúlt napokra,
s a sírban porladókra.

Ma szórónap volt éppen
és tulajdonképpen
ott döntöttük el, 
ha eljön az idõ,
nem kell szemfedél,
/hamvunkat fújja el a szél/
nem kérünk koporsót,
mély gödröt, kopogó rögöt.
Ha már a lelkünk mennybe költözött.

Kis kezét kezembe fogtam, 
könnyeimet elhazudtam,
gyönyörű mosolya aranya a Napnak,
ezt a napot elteszem magamnak.
Kiegyeztünk élettel, halállal,
megállapodtunk drága jó Anyámmal.
Mi mindörökre összetartozunk,
s a felhõk között majd találkozunk.