Végigültem ma egy misét –
mondhatnád rá, hogy semmiség
és az érveim meg klisék…
De én úgy nézek templomot,
mint jövőbeli szent romot,
hol hűlt imák a mentorok,
hol a lelkek megfürödtek,
s úgy lettek végül különbek,
mint bűntelen újszülöttek.
A lényeg nem a Biblia,
hogy ki kinek a kisfia,
vagy a zsidó intrika –
csak az erő, mi felfelé
húz, ami mégsem emberé,
s úgy vakul a szem belé,
hogy meginog a valóság,
s a tücsök zenéje Mozart
szonáta, mit sose próbált.
Tömjénillat és félhomály,
áhítattal telt mély bokály
és lélekhúron mért vokál…
Hidd el, rezeg ott valami –
nehéz ezt úgy bevallani,
hogy nem akarod hallani,,
mert mindez ma már oly avítt,
hisz nem visz el a holnapig,
alig érvényes: most, s csak itt…
A mise végén csak ültem
hosszan, magamba merülten,
elfeledve, hogy kerültem
oda. Idegen alakok
bóklásztak, mint zavart vakok
a fényre – s köztük andalgott
láthatatlanul egy szerény
impulzus a nihil helyén:
glóriásodott a remény….
2018.06.23. Csorba Tibor