A parton ült és a kompot várta. Sapkáját a szemébe húzta, mert öreg szemét már zavarta a vízen megcsillanó fény.
Naponta megtette ezt az utat, mert lánya a családjával a túlsó parton lakott, hozzájuk ment.
Sokszor hívták, hogy költözzön át, de az igazságot nem mondta el nekik.
Nem mondta, hogy akkor nem lenne miért vízre szállni, még ha csak félórát is, de a tengeren lenni,
érezni a himbálózást, nézni a sirályokat és a megcsillanó halpikkelyeket.
Ez csak egy komp, de a nehéz évtizedek nem múltak el nyom nélkül.
Nézte a fiatal matrózokat, finom kezüket, zselézett hajukat, vasalt nadrágjukat.
Az ő keze kérges, kötél horzsolta, arcán mély ráncok, napégette nyomokkal tele.
Régi életéből már csak a sapkája volt meg, simlédere töredezett, a díszhorgony ferdén lógott rajta, megdöntötte azt is az elmúlt idő.
A komp kikötött lesétált róla, és hosszan nézte, amint újra útjára indul.
Sóhajtását elnyomta a hajómotor hangja. Igazított egyet ingén, és kicsit dülöngélő tengerész léptekkel elindult.