Sósak a könnyeim,
sós az izzadságom –
tenger-utód vagyok
valamilyen ágon.
Ha nyári délután
rám tör méla álom –
egy ős hal úszik át
óceáni hálón.

Hullámok ringanak
bennem parttól partig –
kősziklát oldanak,
míg az állva alszik.
Sirályok cikáznak
az uszonyos partik
felett, ahol a Nap
pikkelyeken botlik.

Tenger morajlása:
lelkem vergődése,
dagály után apály:
szívem lüktetése.
Mélységeimben csend:
néma halál éje,
hajók temetője:
idők meredélye.

2016.07.11. Csorba Tibor