Csendesen andalgott a Tisza
Partos medrében
Alkony némán búcsút int a tájra
Millió, milló kérész násztáncát járta
Fehér szárnyukkal felverték a Tiszát
Ne aludjon még el úgy alkony tájt
A folyó ahogy elfolyt békésen
Kérészek nászágya volt tükrében
Rövid a szerelem, rövid a táncuk
Halál ölelésük, szorító a vágyuk
Viszi tova csendesen a folyó szárnyuk
Ringatja őket tiszavirág álmuk...
Mert rövid a szerelmük, párválasztásuk
Megfizetnek érte tiszavirág életükkel
Boldog ölelésben hullnak a folyó vízébe
Megsemmisülve virág képében...
Mire az alkony pírja beköszönt
Fehér kérészekkel a Tisza hömpölygött...
Mint, ha könnyű teherként virágot hordana..
Szerelmes kérészek hulltak csokorba...
S én álltam a hídon,messze elmerengve
Nagy volt a csend, a nap lemenőben
Gondolataim közt elmerülve
Milyen rövid, tiszavirágnyi az ember élete, sikere...
Mi is születünk, élünk, szeretünk, s meghalunk...
Egy, két tiszavirágnyi emléket hagyunk.
S elmerülünk az élet folyóvízében
Hogy éltünk Istennek megköszönve...
2O14.O6.15. Mosonmagyaróvár
Dáma Lovag Erdős Anna
