Lassan hét évtizede tart a perem,
életem elemzi  a képzett Szónok,
többször kiürült, és megtelt a terem,
mi lesz az ítélet, még mindig titok.

Partra sodródott rozoga ladikom,
tavak duzzadnak, a folyók áradnak,
hiába ágálok, hasztalan mondom,
nem ártottam másnak, csak önmagamnak.

Nem én írom a sorokat, verseket,
nesztelen szöknek a tépett lapokra,
ez ellen én már semmit sem tehetek
eltüntetni őket az Önök dolga.

Unom a faggatást, e lelki krízist.
kedves Istenek irgalom, kegyelem,
a sok rossz mellet, tettem azért jót is,
bűnöm, ha van, csupán a gyengeségem.

Mert szép is lehetett volna életünk,
zizegnek  távolról őskori csigák,
hajnalok idézik a fényt, mi rég letűnt,
korhadt erdők az éden volt illatát.

Faggatom magam lassan hetven éve,
ügyvéd vagyok, és az ügyész, ki vádol
egyben, vigaszom, nem sokára vége,
nem hazudhatok holnapnak a máról. 

Az őstenger vizébe visszatérek,  
hol szabad leszek, majd nem fáj a testem,
buktam, elestem, de könnyű a lélek,
Tisztelt Esküdtszék, bocsánat, hogy éltem.

2014. 11. 19.