Most is hallom szívből jövő
Hangos kacagásod,
Amint a lényedből áradó öröm 
Felkapja s megpörgeti a gyanútlan világot!

Most is látom fekete meggy-szemeid
Huncutul ragyogó tekintetét,
Amint gyönyörű csillagszórókként
Öntik ránk szíved éltető tüzét!

Most is érzem kedves tenyered
Gyengéd érintését kócos hajamon,
Amint szalad a fésű, s cuppan a csókod
Örömtől kipirult gyermek-arcomon!

Az emlékek, mint lágy tollpihék,
Simogatják elárvult lelkem,
Ha rád gondolok, a hála és
A hiányod egyaránt könnyezik bennem.

Ó, csak egyszer, csak egyszer még,
Ölelnél át engem újra!
A tollpihékből ezüstkötelet fonnék köréd,
S nem eresztenélek sohasem e világon túlra!

Drága Nagymamám emlékére