Már egy hete csak a mamára gondolok
mindig, meg-megállva,
nokedliszaggatóval kezében
ment a konyhába, ment serényen.

Én még őszinte gyermek voltam,
hát hamar azt is elgondoltam,
gyorsan legyen kész mára,
kezdjen bele palacsintába.

Csak ment, pakolgatott némán,
nagyon figyelt, odanézett énrám,
a palacsinták sültek szépen, sorba',
lekvárral és kakaóval szórva.

Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, palacsintanap a hétfő,
nokedli elég van a bélben,
de imádom reggel, este, délben.

Ez a vers azért íródott, mert a játszótérről hazafelé betértek hozzám. Kínáltam őket nokedlis pörkölttel, de nem bírták kivárni, míg megmelegítem, és ették a nokedlit kanállal, nagy tálból, mint aki egy hete nem látott ennivalót. Közben elkezdtem palacsintát sütni, mert azt is imádják. Kettő és négy évesek a kicsik.

TM