A régmúlt növekszik,
az idő egyre fogy,
semmire se vágyók lépte
nagyon lassú - a térd rogy.

Lépcsőktől nehéz a lábad,
a pince mélye egyre hív,
nem kell a korsó - félre,
lopóból mélyet szív.

Ajándéka a hegynek
pincébe rejti kincseit,
jó kedvre vagy búra adja,
hordó ereszti könnyeit.

Italodat, mi megmaradt,
muslincák hada lepi el,
gyertyaviasz elfolyt az asztalon,
későre jár, ocsúdjál fel.

Elfáradt emberek - szomjazók
a borban megmerítkeztek,
kiknek teste adta az erőt,
a táncra már nem éhesek.

De szól a lány - figyeld táncom,
egyenként dobom le ruhám,
gyertyafényben a kéj villan,
földre hull az utolsó pohár.