Ha leszáll a csendes éj, s a villanyfények árnyai
belopóznak kisszobámba,
az álmok tengerén  hajózok vitorlást bontva.

Hol viharos, hol szelíd a tenger, s hiányzol nekem
éjjelente, kedvesem.
Gyöngéd karod, ha átölel, elfelejtem mindazt, mi fáj,
mindazt, mi rossz énnekem.

Két karodba belebújok csendesen,
ilyenkor a vihar már nem tombol felettem.
Neked adom mindenem, csak védj, óvj,
mindenek felett.

Szereteted új erőt ad énnekem,
gyere hát, és ölelj szorosan magadhoz,
kedvesem.

A viharos tenger is megszelídül,
ha ég a láng, ha szerelmünk beteljesül.
A szerelem tüze szárnyal, égig emel,
s repít, repít messzire el.

A  bárányfelhők fölött
kuncog rajtunk az öreg hold,
hisz tudja, a szerelem mindent megold.

Álmaim tengerén lassan elcsitul a vihar,
s a reggeli hajnal bíborfénye
révbe ért hajóm üdvözölte.
Álom, álom, édes álom, vágyálom.