Hol a fény víztükörben fürdik,
Partján szíved, messzire vágyódik,
Képzelt boldogságba, egy látomásba,
Egy gyönyörű csodás, képzelt világba.

Ahogy csendben hátad mögé értem,
Lassan két válladra raktam a kezem,
Majd összerezzent érintésemtől tested,
Megremegtem, ahogy rám vetült szemed.

Gyönyörű félénk ragyogás, mi sugárzott,
Kedves arcodon, huncut mosolyod játszott,
Drága angyalom, Isten éltesen most tégedet,
Valós életben tán, sosem tudom fogni kezedet.

Ám ne vessük el örökre, vágyódó álmaink,
Még egymásba simulhatnak, érzéki ajkaink,
Mert ahogy a nagy folyók végül egyesülnek,
Úgy Dráva is a Tisza, mind a Dunába érnek.

Írta-Varga István-Barcs-2018.05.21.