Erdőkben a tavalyi fű sárgul,
a tölgylomb hull le utolsónak,
moha szürcsög talpad alatt,
savanykás bor jut magadnak.

Ülsz a vaskályha mellett,
két szál gyertya az asztalon,
tűznek hallod duruzsolását,
fénykarika táncol a plafonon.

Szunnyadsz, álmodsz napestig
hangulatos mézeskalácsházról,
majd zápor szakad villám ütötten,
patakként csorog a külső ablakról.

Gyalulatlan lécek hirdetik,
hogy várnak egy asztalosra,
az fejét két kezére támasztva
bámul a félig kész munkadarabra.

Szemeden megtört valami,
nem a gyertyaláng, mely táncol,
egy árny suhan át a szobán,
harang kondul valahol távol.

Odakint fák lombjain az ősz elindult,
színei naponként hogyan változhat,
egy festő ül mélán vászna előtt,
de színek közt már nem válogat.