Azon a napon kezdődött minden. Hajnal volt. A nő nem a kávégép felé indult, a cipősszekrény ajtaját nyitotta ki. Megkereste futócipőjét, már nagyon régen volt, amikor használta. Beledugta a lábát, a fejhallgatót fülére tette és becsapta maga mögött az ajtót. Az ego ébredezni kezdett. A nő a friss hajnali levegőt mélyen beszívta tüdejébe, pár nyújtó gyakorlatot végzett, lassan elkezdett futni a futópálya irányába. Az ego kezdett ideges lenni. Nem ennek kell történnie. Hol marad a kávéillat, a reggel megszokott békés csendje? Érezhetően a nő jól érezte magát. Ez biztosan nem lesz így jó, nem tudja mi következik, bizonytalan, kiszámíthatatlanul indul ez a nap. Valamit tennie kell. Halkan súgta a gondolatot, nem sokáig bírod, már alig kapsz levegőt. A gondolat elindult, a kétség besegített, majdnem hatásos is lett, de a nő lerázta magáról, az elhatározás legyőzte a kétség rövid pillanatát. Ez nem jó. Valamit tenni kell, vissza kell térni a megszokott, ismert reggeli napokhoz. Az ego dühösen, de tétlenül szenvedett. A nő végzett a tervezett körökkel, fáradtan, de jóleső gondolatokkal feltöltve indult zuhanyozni. A telefonja üzenetet jelzett, rápillantott és ugyanebben a pillanatban belerúgott az ebédlőasztal lábába. Kis lábujja a zuhany végére bedagadt, belilult, ezzel holnap biztos nem tud futni.
   Az ego megnyugodva felsóhajtott, ma sikerült győznie.