Még lógnak a jégcsapok az ereszen,
még nyújtóznak a fák reggel deresen,
hajnali lehelet felhő száll messze,
a madáretető csordultig telve.

Jégvirágok csillognak mint kristályok,
szivárvány színű legdrágább gyémántok,
a tó is megfagyott tükröt tartana,
a fagyott nádasnak, ha ráhajlana.

A nap délben megmutatja sugarát,
melegíti arcom, az ablakon át,
a csatornát csepegőre olvasztja,
az új tavaszt remélem már holnapra.

Látom a zöldellő partot, a fákat,
kikötött csónakot, hajló nádszálat,
madarak röptét is megcsodálhatom,
télből tavaszt magamnak álmodhatom.