Ildikónak

  Szobádban, valahol a ma és a jövő
  küszöbén, velem kuksol a csend.
  Esti, hangos örömöket csitít az idő,
  álmaid őrzöm, veled pihen bent
  a nyugalom, a sok szöszölő gond.

Elköszönt már a nap, mint lágy takaró,
harang hangja terül szét a ház felett.
Éj ölébe fészkelte magát az elszállt szó,
párnás ringatásban szunnyadó csókok
pihennek a gyér lámpa ernyője alatt.

--idő örök botján koppannak a percek,
mondogatom, és kedvesen betakarlak.
Megélt vágy alszik a paplan alatt, szép a kép.
Nézlek. Nyugtató csendben tekintetem takar,
és védő varázslatot hintek álmaid fölött szét.

Szeretlek, és őrzöm szuszogásod élő neszét.
                   Torontó, 2013 május 12.