„Bocsáss meg! – szólt a Fiú ott
az orgonabokorhoz –
a kedvesem kér virágodból.”
S telt karral a kertből kifutott,
a megtépett bozontos
ágak könnyeztek a bánattól.

„Bocsáss meg! – szólt a leány ott
a fészkelő pávának –
testvéremnek főzök lágytojást.”
S telt kötényéből a tojások
koccanva kiáltozának
testmelegért folyton-folyvást.

„Bocsáss meg! – szólt az Ember ott
a másik ember felé –
kellesz nekem, hogy ne legyél.”
S végtelen türelemmel volt,
míg sorra elföldelé
a népeket szeméthegyén.

„Bocsáss meg! – szólt az Isten ott
a megmaradt egy fölött –
te nem kellesz már énnekem.
S összedőltek a templomok,
minden egész eltörött,
s elkezdődött a végtelen…

1985. 04.22. Cs.T.