A végzet tengerén sodródom a remény tutaján tova, 
egy törékeny alkalmatosságon,
melynek gerendái a sosem volt álmok fájából faragtattak.

Ez a tutaj a csend szigetére tart,
ahol a szavak súlytalanok,
és a gondolatok néma madarakként szállnak.

Nincsenek kikötők, nincsenek partok,
csak a végtelen víz, mely hol barátságos,
hol ellenséges arccal fordul felém.

A só íze a számon az elmúlt könnyek emlékét idézi,
és a szél süvítése, a tengerzúgásába fulladt kiáltások hangját hozza.

Sodródom a végzet tengerén tova.
Hol senki nem lát, oda.

A láthatatlan határ mögé, ahol a létezés csupán halk suttogás.
Az ismeretlen felé tartok, ahol a holnap 
még csak egy pislákoló csillag a távoli égen.

TM