Vén akácfa, Isten veled!
Utoljára megölellek
Ágad törik, lombod hullik
Kiálltad már évek sokaságait
Vadgalamb turbékolt ágaidon
Harkály gyógyított, már tudom
Mókus lakta öreg törzsed
Árnyat adtál mindenkinek
Megölellek, búcsút veszek
Itt az ősz is, lombod veszted
Gyökered majd újra hajtod
Új akácok,életet ont
Rajtuk fütyül majd a rigó
A törzs kihajt, tavaszt hozó
Megélni azt, lenne jó!
Új tavasz, virágbontó!
Friss hajtásod szellő fújja
Visszagondol a te múltadra!
Hatalmas nagy akácfára
Annak minden fájdalmára
Sok szépet is megéltél!
Gyökereibe belevéstél
Nem tagadja ősi gyökereit
Törzse hordja öreg akác emlékeit!
Színes madárraj pihen lombján
Minden tavasz virágot hozván
Méhek hada gyűjti mézét
Magyar földnek igaz kincsét
Nem gondolnak már az öreg fára
Csak e pár sorban szól a fáma
Örök a természet körforgása
Mint az ember elmúlása.
Mosonmagyaróvár, 2016. szeptember 20.
