Szűrt-fényű szobában gomolygó pipafüst:
Árendás öregúr magányát tagadja,
Amikor hangszerén (jaj, akár ócska üst)
Egy árva nótával életét siratja.

Reszkető combjára egy macska telepszik;
Ennyi melegség jár e nagy hideg télben.
És ahogy két lába lassacskán melegszik,
Egy nóta ébredez megfagyott szívében.

Süvölt az égi hang viharnak szárnyain,
Az utca kietlen megfagyott színpadán.
És a szél elviszi könnyedén hangjait,
Amit fagyott ujja keservvel csalt ki már.

Kopognak ablakán: vén koldus, átfagyott;
Kutyával, rongyosan áll a nagy tél alatt.
A vállán kéve van, rőzsével megrakott…
A kályha kéri már s képet fest, színaranyt.

Boldogabb nóta kél a vén csont ujjain,
S reménylő fény fut át meggyötört lelkeken.
S már a szív útra kész, és e dal útjain
Álmodnak… álmodnak boldogabb perceken…

Rácz Endre ©
2019. 02. 19. Szerep