Vigyorog a tél az ablakon –
ki mondta meg neki, hol lakom?
Bár a rossz az rám talál vakon…
Megfagyott a madár füttye kint –
esszenciának legyen ennyi kvint,
ha az ember abszurdra tekint…
Elterült a hó a földeken –
hiába aggályos ez nekem,
dühömet hajamra kenhetem…
Beszorult a tettvágy fal mögé –
közeljövőm most pár jégrögé,
s lámpám fénye éhező ködé…
Hűlő kályhám tűzről álmodik –
én is néznék ajtaján mozit:
eljutott a fagy a lábamig…
Nyirkos falat rugdosok vele –
jaj, de lassan törődök bele:
ez bíz a vénemberek tele…
2018.03.21. Csorba Tibor