A kommunizmus áldozatainak emléknapjára

Kimúlt a Tan? Badarság:
torz szelleme itt kísért.
Volt papjai nem adják
ki az elrejtett klisét.

Föld alatti mozgalom,
mint vajúdós időkben,
mikor még a borzalom
tejet szopott a ködben.

Sárkánytej volt már az is,
később vérré változott –
csecsszopóként is hamis
volt, s hazug az átkozott.

Örök Kánaánt ígért:
tejet, mézet, tág teret,
olcsón adta a sikért,
de fonta a kötelet.

Bitófa erdőt nevelt
sötét pincék rejtekén,
bódító eszmét vedelt
és részeg lett a kretén.

Mint vérszomjas vadállat,
csontot tört és húsba mart,
száján undok szó száradt,
s körme retinát kapart.

Üvöltött, ha ellenállt
a préda, lánctalpakon
küldte a tanos halált,
s azok csak lőttek vakon…

Vasöntő, szántóvető
vére habzott a téren,
szertefröccsent agyvelő
butult szürkésfehéren.

Írástudó celláját
csak sóhaja fűtötte,
bölcsességét vegzálták,
s hitet űztek belőle.

Valami titkos erő
úszik a vén idővel,
s váratlanul jön elő,
amikor ismét ő kell

a hasznos fordulathoz.
Igét szór a Tan-pápa,
bibliája vihart hoz –
a régi rend nem állja.

Omlik Jerikó fala,
Párizs gijotin alatt,
Pétervár haláldala
gulág-mocsárba ragad.

A kaméleon cserél:
vörösről át a kékre,
sarló, s kalapács henyél –
igéje lesz a pénze.

Nyakkendőben jön vissza,
mammon lesz az új bakó,
a népek tejét issza,
fegyvere kamat, s adó.

Nem áll le soha talán:
gyűlöl mindent, mi ősi,
új terv fekszik asztalán:
Istent végleg elűzni.

Épít egy nagy gulágot
valahol kint az űrben –
s kilöki a világot:
a Mindenhez lesz hűtlen.

2017.02.25.  Csorba Tibor