Történt egyszer, még az időszámításunk előtti időszakban, hogy földünkön hatalmas viharok dúltak. A tengerek hullámai az égig értek. Sok vulkán kelt életre hosszú idő után, és rengeteg földrengés volt. Az emberek pánikba estek, egymást taposva próbáltak menekülni. A családok szétszakadtak. Sok gyermek maradt akkor árván, vagy félárván, és többfelé szakadt a föld.
   Arrafelé volt egy különleges barlang, ami menedékül szolgált azoknak, akik rátaláltak. Hatalmas volt, és biztonságos. Különleges rajzokkal tele. Az odatalált emberek családként működtek együtt. Nem számított, ki, honnan jött. Mintha egy láthatatlan fonal vezette volna őket oda. Ők voltak nagy részben biztos túlélői annak az időszaknak.
   Abban a barlangban született meg az új időszámítás első gyermeke. Akiről úgy gondolták, hogy egy nagyobb hatalomtól kapták ajándékba, hogy majd védelmezze őket, hisz a füle mögött egy vörös rózsaformájú jel volt. Amit minden elsőszülött gyermekre rátetováltak, mikor betöltötte a harmadik életévét, és így kialakult egy családi jelkép. Amit egy különös erő ölelt körbe. Akkoriban sokféle betegség volt, amire nem volt gyógyír, de nem sokakat talált meg, legalábbis azok közül, akik hittek, bíztak egy új élet megteremtésében, akik a velük történtek ellenére sem adták fel. Még akkor sem, ha soknak tűnt az idő, vagy épp egy szerettüket vesztették el.
   Eltelt hat év, mire odakint csillapodni kezdték a hullámok. A gyermekek egyre ügyesebbek lettek. A barlangban sok mindenre megtanították őket. Az ő gyermekkoruk a túlélésről szólt. Ami igazán edzetté tette őket.
   Volt a közelükben egy tisztás, patakkal a közepében, hatalmas erdővel körülvéve, amit csak azok érhettek el, akiket a barlang befogadott. Ott tanították meg őket vadászni, ott ismerték meg a gyógynövények titkait. Ott tanultak meg a természettel egyensúlyban élni.
   De az idők folyamán kinőtték a barlangot, és útra kellett kelniük, hogy új otthont találjanak.
   Már biztonságban tudták ezt megtenni, hisz addigra lecsillapodtak a nagyobb természeti viharok. Sokáig vándoroltak, de akárhová is vezetett útjuk, ott minden virágozni kezdett, sokszor még a legszárazabb helyeken is vörös rózsák nyíltak a semmiből, és életet vitték oda, ahol nem volt.
   Mint az lenni szokott, minden családban valaki kilógott a sorból és zúgolódásba kezdett, és próbált ennek a családnak az élére törni, ami bizony útjuk során egyre nagyobb lett, és színesebb, és csupa áldással teli volt.
   A zúgolódásnak köszönhetően kettéváltak, és külön utakon folytatták új otthonuk keresését. De hamar rájöttek, hogy egymás nélkül már semmi sem ugyanaz, a rózsák színe is halványodott, ami útjukat követte mindig. Valami megváltozott.
   Egészen addig, míg egy nap hatalmas háború közepében találták magukat. Egy azon helyen. Valahogy az útjuk újra összeért. De ahhoz, hogy túléljék, újra egységben kellett gondolkodniuk. Ami nem ment könnyen, hisz sérelmeiket nehezen tudták félretenni. Abban a háborúban rengetegen vesztették életüket, és mikor látták, hogy mi valójában a tétje, újra egyesültek. Újra érezhették a vörös rózsa igazi erejét magukban, és mindent félretéve, együtt csillapították az egyre nagyobb és nagyobb harcokat. Míg végül elcsendesült minden, és akkor vörös rózsák szirmai hullottak az égből.
   Újabb és újabb tájakról érkező embereket fogadtak maguk közé. Még színesebbek, még sokoldalúbbak lettek. Megtanultak újra egymást elfogadva élni, feltétel nélkül szeretni. A vörös rózsák erejét pedig minden gyermek vitte tovább.
   Végül azon a földrészen maradtak, ahol újra találkoztak. Ott telepedtek le. Ott lelték meg otthonukat. Történetük szájról szájra szállt, és bejárta a világot. Sokszor meghívták őket más földrészek szülöttei, vagy csak meglátogatták őket. Volt mindig, aki maradt. Míg végül mindenhol ott voltak a világban, és mindenhová el tudták szórni a vörös rózsák magjait a szívekben is.

TM