(elbeszélő költemény)

Hajnali pirkadat az égen,
Vadnyúl szalad át a réten,
Fürgén szedte lábát,
Lelapul, ne hogy meglássák.

Fácán rikolt, nyuszi riad,
Biztos sok a dolga, de felém szalad,
Egy másik nyuszi emlékképe,
Gondolatban, most megidézve.

Fülét hegyezi, néz felém,
Mint, ha szólítani akarna,
Ó, de sokáig nézném,
De a fácán rikoltás elzavarja.

Oly csodás e ritka pillanat,
Báger tó nádas partján,
Hajnali csend némán átölel,
Emlékeimben egy másik nyúl megjelent.

Fűkaszálás volt a réten,
Vadnyúl történetét elmesélem,
A gép a nyuszi lábát elvágta,
Kis fiam a fűben talált rája.

Megmentette, s felnevelte,
Szeretettel ápolta, etetgette,
Nyuszi mindenütt követte,
S nagy korában útjára elengedte.

De a nyuszi visszaszaladt hozzá,
Nem tágított, előtte megállt,
Nézett rá ijedt szemmel,
Mint, ha mondaná ,„ne küldj el!”

Háromszor is kimentek az erdő szélre,
Mire szaladt egy másik nyúl feléje,
Mi nyuszink is meggondolta magát,
A másik nyúllal szaladt tovább.

S emlékeim, s ablakom bezártam,
Élményem megosztom, alig vártam,
A természet még tartogat csodákat,
Szeretet, szeretetté válhat.

2020.07.07. Mosonmagyaróvár.