Tán énekem másnak csak disznóröfögés,
Innen az ellenszenv és a meg nem értés,
Agyaram simogat akár a tőrszúrás,
Nincs más célom, csak az életben maradás,
Kivert a konda, vagy én hagytam ott őket,
Otthonom az erdő, a mocsaras tőzeg,
Teleken turkálok, nyáron dagonyázok,
Ebek üldöznek és gyilkos orvvadászok,
Nem akadály nekem sem árok, sem vizek,
A túlélés az egyetlen, miben hiszek,
Kiutat találok titkos ösvényeken,
Nem üt át a hideg a sűrű sörtémen,
Öregen lettem üldözőből üldözött,
Óvatosan járok nádasaim között,
De tudom, hogy a véget meg nem úszhatom,
Kell a trófeám, és nagyon kell a húsom,
Istent nem ismerek, félek az embertől,
Már jönnek a kutyák, és beszűkült a kör,
Egyszer majd zsiványok nyomomra akadnak,
Lakomán részegen, röhögve felfalnak,
Csak azt kívánom, hogy majd a toromon,
Ha engem zabálnak, akadjak torkukon,
Felnőttek fiaim, és mindig lesz vadkan,
Mert a nemzetségem már kiirthatatlan,  
Talán csak vadröfögés másnak a dalom,
Most csak hallgassátok, ritka az alkalom.

2015.01. 22.