Vajúdik időm, mintha jövőt szülne,
Panaszra miért is lenne most okom,
Hajnalok homálya gyűrött paplanon,
Napjaim a szélnek neki feszülve.

Utcám, udvarom még ködös és szürke,
A tél minden nyűge megtört vállakon,
Január zordságát nem veszem zokon,
Míg vigasztal, kéményem, pipám füstje.

Egyszer úgyis feltörik minden pecsét,
A kikelet titka újra felfakad,
Majd reám mosolyog  a még  komor ég.

 Már csilingel, csobog bennem a patak,
Szívem  koszorúján megolvad a jég,
A bánat párolog, csak öröm marad.

2017. 01. 23.