Magyar NŐKET, ó hogy csodálom,
az egész Földet ha bejárom,
meglásd, szépségüknek nincs párjuk,
sokszor bizony, vágyó a szájuk.

Azon ajkak, néha csacsognak,
forrócsóktól néha vacognak,
majd érzem, mézédes zamatát
ízlelem a vágy áradatát.

Minden éj, szerelem szigete,
vágynak mámorító ligete,
küldöm ezt néked, te drága Nőm,
édes múzsám, ringató bölcsőm.

Február havának e napján,
nem ülhetünk még parknak padján,
Valentin nap, igen kedvesem,
eléd állok, nincs helyettesem.

Száz virágot, ezeret adok,
itt a versem, hisz költő vagyok,
igaz álom vagyok létedbe,
hisz magot helyeztem méhedbe.

Valentin nap, emlékeket tép,
történéseknek tömkelegét,
hisz ötven éve történt nászunk,
így most aranyhavon szánkázunk.

Alkonyok jöttek, majd napkelték,
volt hogy a kék eget meszelték,
szürkére, sötétre sikerült,
majd mosolyra fakadt, kiderült.

Hétfőtől szombatig ért az út,
napsütéses parkon, két ifjút,
láttak fákon ülő madarak,
ahogy esküvőjükre tartottak.

Drágám, ez hosszú Valentin nap,
megsárgult már az a papírlap,
ötven éve írt alá két tanú,
kórus mi köszönt, ma többszólamú.

Barcs.2022.02.10.