Nagyon nehéz úgy verset írni,
ha írót kórház ott kényszeríti,
mindennap egy-egy infúzió,
hogy lehet ebből illúzió.

Ágyon fekszik ki írni akar,
úgy érzi magát mint taposott avar,
millió gondolat cikázik fejében,
sokszor fájdalom csillan szemében.

Betegségét mindenki legnagyobbnak érzi,
kórházi ágyat senki sem bérli,
mindennap két bökés, reggel és este,
közben katéter hatolt a testbe.

Megszabadítanak beteg testrésztől,
míg lábad gyógyul már betegségből,
ám az ima meghallgatásra talál,
élet ritmusod újrakoreografál.

De ne siess írásaid mint uszadék,
elvesznek mint letört ceruzavég,
igazad van, lehet még egy dobásom,
verseimet majd könyvekbe formálom.

-írta-Varga István-Barcs-2021.06.29.