Pattognak húrok az élet hangszerén,
távolból hallani, dalol a szírén,
éneke fájdalmasan hívogató,
valós lét visszatart, nem a varázsló.

Szirének dala lehet bármilyen szép,
ám akkor is hamis a kapott hangkép,
vonzónak látsz utazást a szigetre,
melyet csak a nagy semmi veszi körbe.

Ám küldöttek neked evezőscsónakot,
benne egy tündért kezében evezőkkel,
bármilyen vonzónak látod utazásod,
csak küld vissza egy kézlegyintéssel.

Legyen bármilyen varázslatos az ének,
én ellenálltam már sok gyönyörű szépnek,
ha torz rekedtes is hangom, én énekelek,
húrokat makacsul visszarakom zenélek.

Ne vigyen még engem a menny szigetére,
van még sok dolgom itt a földi életbe,
süket lett a fülem szírén énekére,
majd kinyílt mikor valóság ült helyébe.

Mennynek és Földnek a megteremtője,
hallgatott imáimnak légy kísérője,
míg alkotni tudok maradok szolgád,
csak élő ember képes mormolni imát.

Barcs, 2019.03.13.