Kárognak a varjak, a fekete madarak,
Űzi őket hajtja, éhes áradat.
Elmúlt a nyár, gabonát érlelte,
Messzi útjukról jönnek kiéhezve.
Utak mellett póznán, földön, ágon ülve,
Élelem után kutatnak, nagy figyelve
Csapatokban jönnek, fáradtan keresve
Hol találnak élelemre, nyughelyre.
Nagy szárny csattogással tengert is repülve,
Nyugalmat keresve, de sehol sem lelve,
Űzött hordáik csapatban verődve,
Erőt mutatva, nincs ki megállítsa őket, legyőzze?
Learatott búzatáblák a terülj asztaluk,
Erdő mélye, fák lombja betakarja fajuk.
Ragyog a nap, vizet szomjazva,
Városokban, falvakban, tanyákban lelnek otthonra,
De elmúlt a nyár, már az ősz is kopogtat,
Köd ereszkedik, hajnalokon hideg szelek fújnak,
Mi lesz velük, hidegben, hiába kárognak?
Vadul keresnek otthont maguknak,
Élelem elfogy, csapatba verődve,
Támadásra kész lesz a varjak serege.
Éhes gyomruk űzi, csőrük csattogtatva,
Éles csőr üti,vágja, aki tőlük élelmet tagadja.
Keselyűk csapata támogatja őket,
Egy ideig segíti, majd elűzi az útra kelőket.
Mire eljön az ősz, jó lesz vigyázni!
A gonoszabb varjú, kész az ember szemét is kivájni!
Már most gyülekeznek, kergeti őket a fergeteg,
Csapataik ellepik a földet és az eget!
S jaj lesz a galamboknak, károgással elűzik őket,
Vagy ütik vágják, életükre törnek!
Szegény, jó galambok más hazába repülnek!
2015.08.26.Mosonmagyaróvár.
