Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Vers az ismeretlen nagyságról

Eternity
Eternity képe

Kedves barátom volt. Annó, Neki ajánlva írtam ezt a verset. Sajnos már a múlt. Viszont amit alkotott ÖRÖK! Kegyelettel emlékezve publikálom. Remek poéta, és kiváló barát volt. Én őt tartottam az egyik legnagyobb kortárs költőnek. Édes Emil Péter. Nyugodj békében.

Drága Édes Emil barátomnak ajánlva

Néma, szerény méltósággal háttérbe húzódik,
a nevenincs kötelesség lassan felszívódik.
Sziporkázik a hiúság, ünnepelni készül,
a tett pórként hétrét görnyed, csaknem belekékül.
Karcsú torony emelkedik, nő a fellegekbe,
felkiáltójelként üzen puszta végtelenbe!
Olyan, mintha dühödt lenne, háborogva harsog,
mert a délibáb próféta beszedte a sarcot.

Hogy tegyem, ha verset írok. Valakit ne bántsak?
Sorokba rótt szavaimmal, senkinek se ártsak?
Legyen akár gondolat, vagy testet öltött szépség,
vagy az álszemérem ellen elkövetett vétség.
Keserűség fanyar ízét ajkaimon érzem,
kritikusok tőrdöfésétől, kicsordul vérem.
Soha vissza nem szúrok, és tűröm alázattal,
inkább porba sújtva fekszem sebzett önmagammal.

Vannak, lesznek gondolatok, melyek nem alkudnak,
égre nyílnak vakablakok, benne mécsek gyúlnak.
Sápadt fénnyel világolnak, hirdetve a hajnalt,
harmatködben, értelemnek zokognak egy jaj-dalt!
Még kitárod, esőillat lelked simogatja,
érzed, szinte üvölt a csend, mintha lenne hangja.
Számomra ez lőn az ihlet, magaménak vallom,
száműzött sors gyermekeként, az enyémnek tartom.

Mindig lesz tudós, okos, bölcs, kitér, sosem harcol,
mindent olvas, betűt soha papírra nem karcol!
Jaj annak, ki hibázni mer, nyomban lecsap rája,
korrepetál, tanuld meg, van szavaidnak ára.
Viszont ő a tökéletes, hozsannázva zengi!
Te lennél, ki képzelegsz csak? Üres nulla, senki?!
Istent kérded; - megáldotta olyan hatalommal?
Azt, ki mondatot sem tölt meg igaz tartalommal?!

Kastélyában pöffeszkedik, hetykén dicsekedve,
gigantikus talapzatán hivalkodó teste.
Oly hatalmas, miként nézed, napot eltakarja,
rettegsz, félsz, mert hazudoznak, tetteit méltatva!
Miközben az igaz érzet tótágast áll benned,
mert a falba azt a téglát hiába kerested!
Mire újabb követ raknak, gondosan illesztve,
mivel az építkezésnek, részese lehetne.

Kitartásban egy van csupán, s ezzel csúcsra hágott,
ülepén fényesre üli a vasalt nadrágot.
Cigarettát pöfékelget, füstfelhőt eresztve,
az érkező, mentesítő, sült galambot lesve.
- Látod ember, téged lassan elnyel az enyészet,
mert neked nem osztályrészed az életművészet!
Dühtől guvadnak szemeid, cserbenhagy sok híved,
még keserűn poétaként keresed a rímet!

Nekilátsz, és újraszeded, rendezed glédába,
igazgatod, nem gondolsz rá, kinek lesz prédája!
Gondos gazda ásót ragad, turkál szikkadt földet,
vetés sarjad, életre kel, szikrázza a zöldet!
Szárba szökken, ha jön a nyár, aranylóan sárgul,
az éhségtől kopog szemed, fénytelenné fásul.
Megszoktad már, bármit kezdesz, s terményét javaknak,
mindig lesz, ki bezsebeli, s helyetted aratnak.

Talán, majd vagy száz év múlva, mi marad belőle?
A varjú sem károg himnuszt, s áradoz felőle!
Romjaiban varázslatod, tátott szájjal nézik,
azt sem tudják kié is volt? Könnyes szemmel kérdik;
- ki lehetett az, aki e csodát megalkotta?
- Kinek földi léte tárgyát az Úr megtartotta!
- Emlékezz rá, tiszteld benne az örök állandót,
kőbevésett anonimként, őt, a maradandót!

Rovatok: 
Egyéb