Régi elvem:
bánat ellen
kell a versem,

mert a világ
csak rút virág,
s nem cukiság.

Ha az ember
nem gazember,
csalni nem mer –

minden tette
rá vall persze,
szedte-vette
teremtette!

A valóság
szürke kórság,
böhöm porzsák

és a szívás
néma kínzás,
ez nem vitás.

Néhány pofon
felső fokon
szinte rokon,

s aki zokon
veszi vakon,
annak: Bakony:

égő erdő,
vértől sebző
kéklő mennykő.

Kell a vers hát,
azzal versz át
dühödt perzsát,

dúlt arabot,
éber vakot,
s héber rabot.

A vers gyógyszer,
különc módszer –
lelki kód, jel.

Fehér zászló,
mesét játszó
elme tápsó.

Minden sora
Bacchus bora –
hű cimbora.

Védi elmém,
dísz a kelmén,
belső termény.

Ne sírjatok
hát! Írjatok
sok biztatót,
de: tiszta szót!

S a tintafolt,
mi minta volt?
Unt kínt rabolt,
mint színt a Hold.

 2017.04.02. Csorba Tibor