Sors borzolta hajjal, ősz gondborostával,
az értelem alig lát, csak gyanít, megsejt,
beletörődök, amit az élet kínál,
feszül bennem az atom, fellüktet a sejt.

Nincs végső tudás, és megóvó hatalom,
a távoli cél még messze, nem is rémlik.
de töprengésre született okos fajom,
mit hoz majd e század, a huszonegyedik.

Tudjuk, aki elfedi, tetézi a bajt,
lehetek melankolikus, optimista,
versem bátor ágacskája rügyet hajt,
hiába is hízik a fekete lista.

Pillangó repdes és illatos a rózsa,
tavaszom teríti most a pitypangos rét,
mert bátor a poézis, merész a próza,
átölelem, ha eljön értem majd a vég.

A költő nem járhat kitaposott úton,
mert az ismeretlen tétova mérnöke,
az író jussa a szépség és fájdalom,
egyedül csak az Isten sétálgat vele.

Az ihlet csalóka bizonytalansága,
megérzés bódít, és csalogat réveteg,
elkísér távoli, ködös tartományba,
és fénnyé oldja a sötét, tömör eget.

2017. ápr. 19.