Vezeklő évek
Mezei István

Most, hogy a vezeklés évei eljöttek
Nekem, idevetett, bennszülött, jöttmentnek,
Mi jutott, és mit adtam, sorra vehetem,
Már fogytán a tőkém, kitelt a hitelem,
Behajthatatlan adósság a vállamon,
A törlesztő vezeklést mégis vállalom,
Tékozló, könnyelmű csak nagy ritkán voltam,
 Mért beszéltem, írtam, nem maradtam szótlan,
Így jár a könnyelmű és hiszékeny ember,
Mert reája zúdul a végtelen tenger,
Az ősei földjén vad gépek grasszálnak,
Míg  eladósodik főként önmagának,
Szétszórva gyöngyeit és féltett kincseit,
Nem létezik hitel, mely rajta még segít,
Csillogó hajnalok, pezsdülő ifjúkor,
A szétfolyó idő semmit sem szavatol,
Lángoló nyarak, hó-prémes, bársony telek,
Forintjaitokért fillérrel fizetek,
Akkor nekem is törtetnem kellett volna,
Ne legyen belőlem vén, adós-rabszolga,
De több időt kaptam, e sors jutott nekem,
Ámulok, bámulok az isteni kegyen,
Tán megértő lesz hozzám a Nagy Égi Bank,
Jóvá írja terhem, a behajthatatlant.

2018. május 21. Pünkösd