Tüzesen ragyog a nyári nap korongja
Ő itt az úr, sugarait ontja
Néma csend a pusztító melegben
Falevél sincs, ami rebbenne
Puszta, bármerre tekintesz
Csend honol a tájon
Mint, ha nem élne senki 
Ezen a pusztaságon

Távolban birkák hűsölnek
A nádtetős akolban
Tehén csorda kérődzik
Gémes kút sem nyikkan
Sóvirág virít fehér, lila színben
Ördögszekér napozik nagy bőszen
Egyetlen száll fa áll a messzeségben
Mint,ha őrt állna, ebben a hőségben

De hirtelen beborul az ég karimája
Feltámad a szél, mint a csikó vágta
Kavarja a homokot, felkapja táncol
Szalad vele meg sem áll, csak távol
Már villámlik és dörren az ég alja
Vihar jön sebesen a tájat nyargalja
Felkapja tövestől az ördög szekerét
Viszi magával a gömbök szállnak szét

Állatok megérzik a nagy vihar jöttét
Bégetve szaladnak védelemért
Kútágas táncol,vödrével csörögnek
Sok dolga lett egyszerre az embernek
S villám csap le, csattanva az égből
Egyetlen fára, s lángot kap messziről
Mint világító torony világít az égre
Az nagy mordulással válaszol dörögve

S megnyílnak az égnek eső csatornái
A szikkadt földet bő eső öntözi
Eltörpül az ember, ily vihart látva
Természet erőit biz félve csodálja
S elvonulnak a komor fellegek
Villám villanása a távolból tekereg
Visszaszól az ég dörmögő hangján
Átvonult a vihar a Bugaci pusztán

Párát lehel a föld, a táj, a fa is kiégett
Még füstölög magában, búcsúztatja a vidéket
Megszólal a pacsirta, száll fel a magas égre
Boldog dala szól, az eget kiengesztelve

2O15.O8.O8.Mosonmagyaróvár