Tüzesen ragyog a nyári nap korongja
Ő itt az úr, sugarait ontja..
Néma csend a pusztító melegben
Falevél sincs, ami rebbenne..
Puszta, bármerre tekintesz
Csend honol a tájon
Mint, ha nem élne senki
Ezen a pusztaságon....
Távolban birkák hűsölnek
A nádtetős akolban..
Tehén csorda kérődzik
Gémes kút sem nyikkan...
Sóvirág virít fehér, lila színben..
Ördögszekér napozik nagy bőszen...
Egyetlen száll fa áll a messzeségben...
Mint, ha őrt állna, ebben a hőségben....
De hirtelen beborul az ég karimája
Feltámad a szél, mint a csikó vágta...
Kavarja a homokot, felkapja táncol.
Szalad vele meg sem áll, csak távol...
Már villámlik és dörren az ég alja..
Vihar jön sebesen a tájat nyargalja.
Felkapja tövestől az ördög szekerét.
Viszi magával a gömbök szállnak szét..
Állatok megérzik a nagy vihar jöttét..
Bégetve szaladnak védelemért.
Kútágas táncol, vödrével csörögnek.
Sok dolga lett egyszerre az embernek...
S villám csap le, csattanva az égből..
Egyetlen fára, s lángot kap messziről..
Mint világító torony világít az égre
Az nagy mordulással válaszol dörögve...
S megnyílnak az égnek eső csatornái.
A szikkadt földet bő eső öntözi
Eltörpül az ember, ily vihart látva.
Természet erőit biz félve csodálja..
S elvonulnak a komor fellegek
Villám villanása a távolból tekereg.
Visszaszól az ég dörmögő hangján.
Átvonult a vihar a bugaci pusztán....
Párát lehel a föld, a táj, a fa is kiégett..
Még füstölög magában, búcsúztatja a vidéket..
Megszólal a pacsirta, száll fel a magas égre..
Boldog dala szól, az eget kiengesztelve...
2O15.O8.O8.Mosonmagyaróvár
Dáma Lovag Erdős Anna..
(Tervező koromban átéltem, épp ott jártam..Féltem nagyon..)
