Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Virágban lakó királyfi

Adalberto
Adalberto képe

     Hol volt, hol nem volt, túl az Óperenciás – tengeren, ahol a kurta farkú kismalac túr egy csöppnyi falucskában élt egy szépséges leányzó a szüleivel. Apja reggeltől késő estig a mezőn dolgozott, édesanyja pedig a ház körül serénykedett. Ennek ellenére igen nagy szegénységben éltek. A szülők búsultak is sokat ez miatt. Hogyan lesz meg a lány stafírungja, ha annyi pénzt sem tudnak összekuporgatni, ami a napi megéléshez szükséges. Ki fogja így lányukat feleségül venni. Lehet egy lány akármilyen szép is, ha a legény a hozományra is gondol.
    
Éjjelente le sem hunyták szemüket. Állandóan azon járt az eszük, mit tegyenek, hogy kislányukat illően férjhez tudják adni? Azért azt meg mégsem akarták, hogy egy ágrólszakadt kérje meg a kezét. Minek két koldustarisznya egy házba? Ezért, ha szegénylegény könyékezte meg portáljukat, szóba sem álltak vele, mindjárt elverték a hajléktól, hogy még csak eszébe se jusson megkérni lányuk kezét.
    
A lány, amikor csak volt egy kis szabadideje a házuk virágoskertjében üldögélt egy rózsabokor mögött, és nézte a virágokat vagy hallgatta a fülemüle csodálatos énekét. Ismerte minden virág nevét, és gyakran még beszélt is hozzájuk. A növények is hálásak voltak, mert szeretettel gondozta őket. Kapálgatott a kertben vagy éppen, ha szárazság volt friss vízzel locsolgatta tövüket, hogy el ne száradjanak. Főleg a rózsákkal volt igen jó barátságban. Percekig szagolgatta szirmaikat, és kedvesen beszélt hozzájuk.
– Hogy van rózsanéne? Mit szépet álmodott az éjjel?
Nem várt választ és ezért nagyon meg is lepődött, amikor a szép rózsafej felelt kérdésére.
– Megvagyok, lányom. Megvagyok. Egy szép királyfiról álmodtam, aki bennem lakik.
Először a lány azt hitte, hogy csak képzelődik vagy tán a szél tréfálkozik vele, de amikor a rózsa még egyszer megismételte, felkapta a fejét.
– Jé, beszélő rózsa! Ki hallott ilyet? Rózsanéne, maga tud beszélni?
– Igen lányom, tudok, és még mindent mást is. Ha érdekel elmesélem neked.
Hogyne érdekelte volna a lányt. Minden vágya az volt, hogy rózsanéne meséljen neki.
– Tudod, lányom – kezdte, mint ahogyan az öregek beszélnek – bennem lakik egy királyfi, a rózsa király fia. Gyakran nézegetett téged szirmaimon át itt a kertben. Nagyon megtetszettél a királyfinak és el akar venni feleségül….
Még mielőtt rózsanéne befejezte volna a mondatot a lány közbevágott:
– Szegény lány vagyok én egy királyfihoz. Nincs nekem vagyonom. Drága szüleim is éjt nappallá téve azon fáradoznak, hogy összekuporgassák a stafírungomat, ha véletlenül akadna valaki. De valahogy minden legény a hátát mutatja, amint értesül szegénységünkről. Bizonyára a királyfinak sem kellenék hozomány nélkül.
– Buta vagy te lány, – nevette el magát rózsanéne – nem kell a királyfinak hozomány. Nélküle is szívesen elvesz feleségül. Csak egyet kell megígérned és vállalnod.
– Mit? – kérdezte csodálkozva a lány.
– Néked is rózsává kell változnod és beköltözni rózsakirály birodalmába.
Valójában fel sem fogta, amit rózsanéne mondott. Szeretett volna szülei nehéz helyzetén segíteni, és ezért elfogadta az ajánlatot. Minden gondolkodás nélkül kezét nyújtotta a királyfinak és belépett a rózsakirály fenséges birodalmába, ahol már várta leendő férje.
   
Nem sokat teketóriáztak egy – kettőre megtartották a lakodalmat, ami olyan fényesre sikeredett, hogy minden rózsa az ifjú párról beszélt.
Jóságos ember volt a királyfi. Valóban imádta szépséges feleségét. Kényeztette, minden jóval ellátta. Egész nap sétálgattak, beszélgettek, nézegették a festői tájat, ami a király vára körül terült el. Mindenki szerette a fiatal menyecskét. Nem csoda hiszen jóravaló teremtés volt. Ellenben mégis valami hiányzott a boldogságából. Régóta nem látta már a szüleit. Esténként kiült a vár erkélyére és apjára, anyjára gondolt könnyes szemekkel. Vajon, mi lehet velük? Gondolnak-e ők is rá? Így búsongott minden nap és hiányuk egyre jobban mardosta a lelkét. Mit nem adott volna érte, hogy legalább csak egy pillanatra láthassa őket. Bánatát férje a király is észrevette és egyik nap megkérdezte szeretett feleségét:
– Miért búsulsz, drágaságom? Talán valamiben szűkében vagy? Mondd csak nyugodtan, mit kívánsz, én azonnal teljesítem kérésedet!
A királyfi felesége csak a fejét rázta, nem akarta elárulni, miért szomorkodik. Ez nagyon bántotta a férjét, aki azt hitte nem szereti már a felesége.
Tanácstalanságában felkereste a mindentudó öregasszonyt a közeli erdőben, és a segítségét kérte:
– Öreganyám, segítsen kitalálni, mi lehet a baja drágalátos, szépséges feleségemnek. Egész nap búslakodik, alig szól hozzám. Ez így nem mehet tovább. Még a végén szegényke elemészti magát.
Az öregasszony hosszasan a királyfi szemébe nézett, majd egy bottal karikát rajzolt a vendége feje felett.
– Feleségednek nagy a bánata – mondta rekedtes, vén hangján. – Nagyon szeret téged, de szülei is hiányoznak neki. Ha találkozhatna velük, akkor felvidulna, és újból a régi lenne.
– Köszönöm a tanácsát, öreganyám – mondta a királyfi, és kiment a kis erdei házikóból.
Visszament egyenesen a feleségéhez, aki ült az erkélyen és könnyeit hullatta.
– Drága, egyetlen feleségem, tudom, mi nyomja a szívedet.
Erre a fiatal feleség felkapta a fejét, és a szomorú szemeivel a királyfira nézett.
– Honnan tudnád a bánatomat, hiszen soha nem beszéltem neked róla – mondta és tovább pityergett.
– A mindentudó öregasszony elárulta, hogy szeretnél találkozni szüleiddel. Elhatároztam, hogy holnap meglátogatjuk őket.
– Igazán, édes férjem? – vidult fel az asszonyka. – Ennél jobbat nem is tehetnél velem.
– Ezenkívül, elrendezem, hogy szüleid is ideköltözzenek.
Ez még jobban tetszett a királyfi feleségének, és csak úgy repdesett a boldogságtól. Összevissza csókolgatta férjeurát, és becézgette, babusgatta örömében.
Még aznap este a királyfi beszélt tervéről apjának az öreg királynak.
– Fiam, tudod, hogy ez lehetetlen. Mi, akik a rózsában lakunk csak egy földi, halandót fogadhatunk országunkba. Ha netán feleségeden kívül, még valakit idehozol egész Rózsaország elpusztul, és oda a királyságunk.
– Mit tegyek? Mit tegyek? – törte a fejét a királyfi. Nem merte bevallani feleségének, amit apja mondott neki, és másnap kora reggel elindultak meglátogatni felesége szüleit.
Nagy volt a boldogság, amikor a szülők viszontlátták leányukat és találkoztak a királyfival. Szegények voltak, de azért kelően megvendégelték a vőt. Igyekeztek mindenből a legjobbat adni neki, és így az nagyon elégedett volt.
   
Látogatásuk nem tarthatott sokáig, még napnyugtáig vissza kellett érniük, de csak ketten. Ekkor elárulta, mit mondott neki az apja.
Amikor eljött az indulás ideje a királyfi felesége sírva fakadt. Jól tudta többször nem jöhet el rózsakirály országából. Úgy zokogott, hogy majd belehalt. Erősen átölelte öreg szüléit, mintha soha nem akarná elengedni őket.
– Megszakad a szívem – sóhajtott fel a királyfi. – Mit tegyek? Mit tegyek? Ha elmegyünk, akkor feleségem örök életében szomorú lesz. Ha itt maradunk, akkor meg, ki tudja, mi fog történni.
Végül mégis úgy döntött, hogy nem mennek vissza rózsakirály országába.
– Édes, egyetlen feleségem, maradunk – mondta. – Nem kell búcsúznod apádtól, anyádtól. Én is szántó – vető ember leszek, és majd csak valahogy megélünk. Hiszen királyságom ott van, ahol te vagy. Nem kell nekem ennél nagyobb boldogság.
A királyfi felesége szeme felcsillant, és boldogan ugrott férje nyakába. Össze – vissza csókolgatta, nem győzött neki hálálkodni.
   
Másnap a királyfi mindjárt nekiállt tervét megvalósítani. Eladta cifra ruháit, értékes ékszereit, amely segítségével jókora haszonra tett szert. A kapott pénzből ökröket és szerszámokat vásárolt. Fiatal volt és karjaiban erő feszült. Nem volt gond a munkával. Hamarosan a falu legtehetősebb gazdája vált belőle. Sajnos egyet nem vett számításba. Számára egy földi nap egy évet jelentett. Ahogyan a napok múltak egyre öregebb lett. Nem kellett a Holdnak megtelnie vén ember lett belőle. Ez ellen nem lehetett semmit tenni. Egyik reggel arra ébredt, hogy nem bír felkelni az ágyból. Eljött érte a halál. Felesége hiába könyörgött, sírt a halál ellen semmit sem tudott tenni. Karjai közt lehelte ki a királyfi a lelkét.
Nagy pompával eltemették, és sírjára egy rózsabokrot ültettek. Minden nap kijárt a temetőbe, és ott sírdogált keservesen.
– Rózsanéne! Rózsanéne, csak még egyszer segítsen, hogy láthassam szeretett férjemet!
Sokáig kérésére nem jött felelet. Már azt hitte hiábavaló minden, amikor váratlanul kinyíltak a rózsa tűzpiros szirmai, és kilépett belőle a királyfi. Ölébe kapta feleségét, és vitte egyenesen édesapja elé, ahol a rózsák királya így szólt hozzájuk:
– Most az egyszer kivételt teszek. Hozzájárulok, hogy újból együtt lehessetek az idők végezetéig.
Talán így volt, talán nem, de ha kezetekben vesztek egy szál piros rózsát, gondoljatok a benne lakó királyfira és szépséges feleségére.

Itt a vége, fuss el véle!

Rovatok: 
Mese