Ám most felvillan, gyufának sercen lángja,
szép ujjaid a tüzet,gyertyakanócra illesztik, 
világosabb a szobád, köntösödre omlik hajad,
elbűvöl a látvány, szemeim gyönyörködve nézik.

Várom szinte epedve, ablakodhoz érj már közel,
gyertyának viaszos fényénél, hogy lebben a lepel,
hófehér kebled kivillan, szemedbe izzó tűz felel,
majd ablaknak üvegére, ajkad csodás csókot lehel.

Kint a sötét kertben, eddig némán rejtették bokrok,
ott ahol szólal egy hegedű, cigány játszd a dallamot,
hát felsírnak a húrok, az ütött kopott sírja a muzsikát,
könnyek tolulnak szemekben, siratnak egy éjszakát.

Írta-Varga István-Barcs. 2017. 08. 06.