"Elveszítjük... a halál beállt",
még hallottam: "a szíve leállt"
aztán megszűnt minden fájdalom,
békesség szállt meg és nyugalom.

Felemelkedtem, oly végtelen,
fentről néztem, mi lesz most velem
láttam még, ahogy lenn küzdenek.
De minek? Ott a fény, átkelek.

Könnyű vagyok, fényben lebegek,
csodás állapot, amit érzek,
várnak már rám elment rokonok,
apám, nagyszüleim: itt vagyok!

Lepereg előttem a múltam,
minden, ahogy anyához bújtam,
átszáguldok évtizedeken,
s kérdem: "Mindig jól cselekedtem?"

Mindegy már hány év, hány perc telt el,
nem érzékeled új "testeddel",
az idő már nem számít neked,
de tudod, mi történik veled.

Szeretet és béke ölel át,
s ahogy a hajó bont vitorlát,
úgy repülsz felfelé a fénybe,
beolvadni a mindenségbe.

De aztán, hogy megszólal egy hang,
úgy cseng és bong, mint az estharang
"Térj vissza, a földön dolgod van,
éld hát életed átgondoltan!"

S most a zuhanás... visszatértem,
bár megtenni ezt nagyon féltem.
De az élet újrakezdhető,
és ajándéknak tekinthető.

2016. július 17.

(Halálközeli élmények - nem saját tapasztalat)

Kép az Internetről