Gubbaszt vastag pókháló sarokban,
ahova a szem ritkán tévedhet,
holdfény nézegeti haloványan,
a falon ott felejtett képeket.

Hamutartó a kopott asztalon,
benne elszívott cigarettavég,
valamikor boldogan szabadon,
azt most mindent én újrajátszanék.

Mellette vázában száraz virág,
akkor hoztam hogy téged vártalak,
majd összeomlott bennem egy világ,
így szívembe hiába zártalak.

Volt egy szoba hol rejtve mosolyod,
azóta vár zártságából feloldozást,
akkor még ez volt minden vagyonod,
ami felülmúlt az minden várakozást.

Kint az ajtó előtti teraszon,
a fecskefészek ott van szabadon,
egy fecske keresi vesztett párját,
szomorúan csiviteli magányát.

Árva szobánál árvább a lélek,
egyre jobban a magánytól félek,
lakjad be csavargó azt a szobát,
töltsél ott te is sok szép éjszakát.

Kályhában rakhatnál jó nagy tüzet,
kémény füstje viszi az üzenetet,
talán arra jár ő keresi múltját,
meg találja az elhagyott szobát.

Már nem gomolyog fűst a kéményből,
fecske is kiröppent a fészkéből,
kopogásra üresség válaszol,
hangodra szomszédkutya rácsahol.

Így jobbnak látod otthagyni a magányt,
keresztet vetsz, ajkadból a miatyánk,
hát tétovázol, hova vigyen utad,
de minden egyes gondolat elsorvad.

írta-Varga István-Barcs-2019.02.24.