Volt egyszer egy kislány.
Napmosolyú, cserfes és szabad.
A szeme ragyogott, a copfja vidáman szállt.
Sokat kacagott, és mindig őszinte maradt.
Csak azt mondta és tette, mit a szíve diktált.
Volt egyszer egy lány.
Bizonytalan, félénk és csendes.
Az arcát elrejtette, s láthatatlanná vált.
A lelke magánnyal és félelemmel terhes.
Csak azt mondta és tette, mit a világ diktált.
Volt egyszer egy nő.
Zárkózott mosolyú, de kedves.
Szeme körül ráncok, bennük kérdések sora.
Én vagyok-e az igazán, akivé lettem?
A szív vagy az ész… vajon melyikük ostoba?