Csak néhány betű,
s a szó végén ülő hű
ű betű,
mint régi, óhegedű,
oly gyönyörű
dallamot ád, s ó,
én zöldfülű,
játékos kedvű
gyermek,
most érzem csak,
mily csengésű fű
szavunk végén az ű!
Oly nagyszerű
érzés ez, oly kedves,
oly meleg a betű,
a szó, amikor tavasszal
zöld a fű!
Olyan furcsa ütemű
a vers, ez a nóta,
hiszen születésem óta
egyre kísér a szó--
tavaszok mesélnek róla,
és születést látni olyan jó.
Szemnek mesél a levél,
hetykélkedik a kardosfű,
és megérint az élet.
Értelmet varázsol a létnek
a nap, és ünnepét éli a zöldfű,
mint a szavaink végén
él a hosszú ű.