Sötét felhők tornyosulnak,
Vihar előtti csend támad,
Az ég leszakadni készül,
Nem ad semmi menedékül.
Vad forgó szél töri a fákat,
Nincs kegyelem, riad az állat,
A természet lesújt a tájra,
Várhatunk nagy bosszújára.
S megered az ég csatornája,
Cikázik a villám mindenre,
Az égi felhő leszáll a földre,
Ami szép, jéggel szétverje.
Riadt madár fészkére száll,
Talán ott oltalmat talál.
Kegyetlen vihar veri a tájat,
Eltörpülve szenved, ember, s állat
De a zivatar nem csendesedik
Kegyetlen bosszúval támad
Mint, ha világ vége jönne
Hogy elpusztítson minden gonoszságot.
Dörren az ég, még az Isten is haragszik
Elpusztít, ami útjába állhat,
Mert az ember nem becsülte ezt a szent földet,
Idegen seregek fölötte licitálnak.
2O13.05.12.Mosonmagyaróvár.