Különös illat járta át a pajtát,
hazavitte frissen csépelt szalmáját,
vala bálázás nélkül volt behányva,
vitték szalmazsákba vagy almozásra.

Jó játék volt ott benne hancúrozni,
világ elöl bújva benne aludni,
mikor fiatal lányként rám ugrottál,
zizzent a szalma, az első csókodnál.

Szalma nem nyikorgott úgymint az ágyad,
tűzlánggal égetett szerelmi vágyad,
tested arányos vonalát csodáltam,
formás körtéidre combodra vágytam.

Csak hűvös hajnal talált ott bennünket,
nem hallottuk kiabálva kerestek,
érezted a szalmát vágytad szerelmet,
benned tomboló tűz emléket égetett.

Azóta mardossa szívemet lelkemet,
csókodnak pecsétje ajkamra égetett,
hozd már nekem vissza azon emlékeket,
mikor kezedbe adom béna szívemet.

Másnap jókat kacagtunk a meséden,
számonkérésed hogy zajlott miképpen,
kérdezték hogy hol aludtam, a pajtában
mondtam, a frissen behordott szalmában.

Alkonyat húzott vörös csíkot nyugaton,
csend van ködként terül el a nyugalom,
de messze ott a kányák járta vidéken,
az emlékeket is beszántották régen.

írta-Varga István-Barcs-2019.02.01.