Tenyeredbe teszem könnyű lelkemet,
Ujjaid közt lélegzem, neked adom
az életem. Testem követi lelkem,
melléd fekszem.

Tizenötév távlatából
idézlek fel rég halott

Azt akarom,
hogy lelkedből
csendüljön a dal,
melyett lelkem
dúdolni akar.

Vagy a mindened leszek,
vagy nem leszek semmi.

Minden lélek, mely testet öltött,
vágyakozik a boldogságra,

Én mindíg csak úton vagyok.
Hátam mögött súlytalan évek,
előttem süpedt lábnyomok.
Hátamon cipelem ősi világom.
Keresem a testvérem, a népem,
országom.
Árokba taszított, elszakított lettem
Trianon után., s mi maradt hát........
Fekete zászló Erdély felett,
száz éve ott lebeg, s a szív beleremeg.

Gyöngéd szeretet ült a vállamra,
az én drága fiam hazajött újra.
Arcán széles mosoly ragyogott,
szemében, otthon melege csillogott.
Öröm könnyemtől alíg látott szemem,
édesanya vagyok, annak születtem.
Ébren töltöttem az egész éjszakát,
tudtam érkezel, szívem nagyon várt.

Ma valakinek hiányzom,
ha jön az éj, csak őt várom,
minden lehetsz, mire vágyom,
ha neked igazán hiányzom.

Ahogy az idő szalad,
úgy suhansz el a fák alatt,

Minden szép kezdetnek 
egyszer vége van.
Nincsen felfőtlen nap 
a kék ég alatt.
Szép az emlékezés, 
szép a régi kép.
Szívembe rejtem 
gyönyörű emlékét.
Arcomra 
fekete fények borulnak,
voltál egyszer, 
s többé nem leszel, soha.
Szomjazom utánad, 
mint kiszáradt folyó,
mit érzek most, 

A tehetetlenség jelenléte
megmérgez,

Rózsaillatú szerelem,
szalad a kerten át.

Lelked menyasszonya leszek.
Lelked mellett megpihenek.
Veled leszek, de ez nem elég,
szeretlek és ez nem kevés.
Az élet egyszerű melletted,
fogadd hát örökül a lelkemet.

A lelkem küldöm el,minden éjjel Neked.
Rajta könnycseppeim pihennek.
Aztán lassan földet érnek.
A múltat feledném,
halványul a kép, az emlék.
Régen volt, mikor szerettél.
Eltűntél, mint a legszebb
naplemente,mit valaha
látott szemem.
A tengerbe merűlt forró teste.
Ez csak egy nap volt a múltból.

Láttam szemedben a boldogságot.
Göndör volt, mint lánykori hajfonatom.

A boldogság akár a szerelem,
néha lelkem szirmán megpihen.
Összeforr Veled, kit megszerettem.
Örömöt zsákmányolunk magunknak.

Bekopogtál szívem ajtaján.
Kezedben sárga rózsaszál,
szívedben arany napsugár.
ajkadon csókok csókja,
életem legszebb ajándéka
Te vagy s Neked Én vagyok.
Ki nem hagyja elfeledni a
tegnapot,s megélni együtt a mát,
egymásnak rajzolni szivárványt.

Egyszer föllázadnak az emberek.
Torkukból üvőlt majd a harag,
hogy álmukat eldobták,
hogy élni nem volt szabad.
Egyszer mindenki felemeli a hangját.
Egyszer mindenki meghallja a templom
harangját, s elhiszi a feltámadást.
Az elégett álmok hamvai az égre peregnek
ne várjuk hát meg az élet ravatalán az éneket.