Hiszel a csodákban?
Én hiszek, mert léteznek.
Mint tenger hulláma
átfolynak a szívemen.

Múltba tekint oly sokszor szemem.
néhány perc, s visszahúz a jelen
mosolya bíztató kegyelem
Néha kezet nyújt hideget,meleget.

Mindennap
egy kicsit jobban szeretlek.
Nem tudom
meg nem érinteni a testedet.
A lelked a lelkem édes otthona.
Te vagy a szívem örök lakója.
Szemed íriszében a világ ragyog,
ha belenézek, én is ott vagyok.

Hűvös vizek köves medrében,
csendesen úszik a nagyvilág.
Lecsendesedtek az ünnepek.
Új Évbe lépett a tegnap embere.

Őrizd magadban a jót, a szépet.
Nem tudhatod mire juttat az élet.
Véredet ne ontsd ki mindenkinek,
csak aki szeret, s megbecsül téged.
Életed alkonyán a ragyogó
Eget még csodálva nézheted.
Lüktető fájdalmad, alkossa meg
végzeted.
Szerelmes szívedet add annak
ki utánad egyedül marad.

A mindennapok reggele, ha beköszönt,
az Urat kérem, imára kulcsolt kezemmel,
hogy felgyűlt bűneim bennem,
megbocsájtást nyerjenek.
Vegye el tőlem a szenvedéseket,
testi és lelki fájdalmak ne gyötőrjenek.
Szép kor,amit megéltem,s még élném
hittel, kegyelemmel, emelt fővel, ha engeded.

Az éjjeliszekrényen gyertya ég.
Fénye a végtelen messzeségbe néz.

Micsoda hajnalra ébred az ember.
Hinti az ég a porcukor hópelyheket.

Csönd ül rongyos lekemen,
ilyenkor december elsején,

Puha csendbe búrkolózott a léted,
hiába, már el nem érlek téged.

Csendesebbek a napjaim,
mint voltak egykoron,

Tudod,

úgy éltem nélküled,

Magyarok,
Kárpát medence ősi népe, kit magyar anya szült e földre,

Csendesedik a levelek hullása.
Egymáson hevernek színes méltóságban.

Vándor vagy ember, ki e földre született,
ki útját keresi remegve, szüntelen.

Ott ahol a fenyők az égig érnek,
tejszínű felhőket magukhoz ölelnek,
ott a Hargita,ahol a nap tündökölve jár.
Mint egy hallgatag, eltévedt madár,
jár a székely, a magyar a Hargitán.
Zengő mennybolt szikláit fürkészi a szem,
csodát lát itt mind ki e tájon idegen.
Itt tenyésznek a sudár fenyvesek,

Fáj az élet, hisz olykor kegyetlen,
halált oszt, megállít fiatal szíveket.

Születésemkor,
a nyárra ősz mosolygott,
anyámra jóapám.
Sok év után,
most én mosolygok
a férjem oldalán.
Az ősz lányának
tavasz hozott hű szerelmet,
a férjemet.
Piros rózsákkal kezében
mondott most is köszönetet,
hogy megtalált, hogy szerethet,
hogy ma is köszönthet.