Rozsdás láncot tart a meggyfa,
rajta van egy kopott deszka,
régen volt, hogy olajozták,
már az enyészetnek hagyták.

Míg gyerekek laktak erre,
szaladgáltak kint a kertbe,
télen, nyáron itt játszottak,
bújócskáztak, fogócskáztak.

Hozzon békét mindenkinek
Gondok, bajok kíméljenek,
legyen tele megértéssel,
bőséggel és egészséggel.

Kívánom a gyerekeknek,
szeretetben élhessenek,
kapjanak most olyan évet,
élhessék a gyerekséget.

Öregeknek szép nyugdíjat,
gondoskodást, és nyugalmat,
tiszteletet, ha megfáradt,
köszönetet, biztos támaszt.

Nagyon boldog karácsonyt kívánok minden kedves Magyarerősnek békében, jó egészségben, és az új esztendőben se hagyjon el benneteket kedvetek az íráshoz!

Hófehér takaró borítja a fákat,
ünnepi áhítat járja át a tájat.
Békés este, a kis házak hallgatnak,
csak füstöt pipáló kémények dohognak.

Néma minden utca, tán kutya sem ugat,
de valaki egyedül, rója az utat.
Nem is hallik más, csak a hó csikorgása,
ahogy tapad kopott, elnyűtt csizmájára.

Köszöntöm most őseim,
ők az én nagy hőseim,
régen elment apákat,
elporladt szép anyákat.

Hallottam már rólatok,
kerestem is sorsotok,
néhányat megtaláltam,
szerte a nagyvilágban.

Egy betyárt, ki puskával,
pusztát járta bandával,
testőrt négy-öt példányban,
réges-régi képtárban.

Az indián kiült a szirtre,
nézett a mélybe, nézett az égre.
Ráncos arcán múló idő nyoma,
nincs már családja, és nincs otthona.

Ami egykor csodás hazája volt,
hol a széllel sebesen lovagolt,
mára emlék, kopár, halott vidék,
ahol elhagyta kincsét, a hitét.

Az első hóban lépeget,
ismerkedik, nézegeti,
nem látott meg ily hideget,
teljesen más, új ez neki.

Rögtön markába fogta,
kis kesztyűje el is ázott,
nézte amíg el nem olvadt,
kicsi keze biztos fázott.

Apró cipők nyoma maradt,
játszótéren mindenütt,
néha akadt egy nagyobb folt,
hol egy gyermek lefeküdt.

Hóember az udvaron,
piroslik az orra,
jókedvűen ácsorog,
nincsen semmi dolga.

Mosolyog csak egész nap,
örül télnek, fagynak,
nem bánja ha a fejére,
lyukas lábost raknak.

Kezébe ha seprűt kap,
támaszkodik rajta,
mindegy, hogy egy ágdarab,
vagy a cirok fajta.

A konyhába beszökött a macska,
puha talpán csak suhant nesztelen,
a hideg elől, oly halkan lépdelt,s találkozott velem.

Ballagtam éppen a szoba felé,
s világítottak kis gyertyacsonkok,
füstöltek szénfeketén izzottak,
mint repkedő fakorongok.

Poroszkált a prérin, ráért nem sietett,
dolga nem volt, sehova sem igyekezett.
Távolban apró pont, kis porfelhő látszik,
nem tudja mi az, lehet képzelete játszik.
Figyeli erősen, le sem veszi szemét,
puskája már készen, ráteszi a kezét.
Hirtelen megtorpan, eltűnt a porfelhő,
de halkan, csendesen csilingel egy csengő.

Végre jön a Télapó,
vele három kismanó,
megpakolva jól a zsákja,
így járkál ő házról, házra.

Csilingel a csengettyűje,
bekopogtat egykettőre,
meghozta az ajándékot,
ha jó voltál most megkapod.

Mondj egy verset, örül neki,
a tejet is úgy szereti,
vendégeld meg mert elfáradt,
míg végig járt sok, sok házat.

Emeld fel a fejedet az égig,
kapaszkodj a csillagokba végig,
rád még biztos csodás dolgok várnak,
a széllel csak a legbátrabbak szállnak.
Ne mondj nemet a kalandokra,
barangolj messzi világokba,
szakítsd le a láncaidat,
tárd ki büszkén szárnyaidat.
Vidd magaddal a vidám nevetést,
vidd a szíved minden melegét,

Kényelem, szokása nem csak a bölcseké,
nem néz az okos csak előre, fölfelé,
ablakban szeret ülni esős délután,
így várni, hogy kibukkanjon egy fénysugár.

Viharban sem lát mást, csak a tiszta eget,
elfogadja a csúf esőt és a szelet,
nem haragszik, ha jön majd a sötét éjjel,
nem féli azt sem, bár tele lehet rémmel.

Amikor először sétálgatott velem,
amikor először fogta meg a kezem,
amikor először szemembe nézett,
tudtam, hogy mellette, csodás lesz az élet.
Vallotta, velem marad, történjen bármi,
soha nem fogunk, egymástól elválni.
Üldözte a bűnt, a törvényt követte,
ezért őt mindig tisztelet övezte.
Féltettem őt mindig, ha késve jött haza,

Láttam a temetőben,
fekete fejkendőben,
egy magányos fejfánál,
kezében pár virágszál.

Görbe háta tartotta,
bánatát megrajzolta,
fénylett pár könnycsepp arcán,
halk ima pergett ajkán.

Én még megismertem őt,
a sudár, gyönyörű nőt,
emlék ő a homályban,
kit gyermekként csodáltam.

Mi marad utánunk, ha elhagyjuk e tájat,
lábnyomunk semmi lesz,vagy hagyunk sok százat?
halmozunk káoszt, millió szennyet,
tépett sebeket, vagy patyolat rendet,
jövőjét írhatjuk, egy új nemzedéknek,
ebben lehetünk, kedves példaképek.
Jelenünk változik, amivé akarjuk,
építjük még szebbé, vagy porrá romboljuk.

Susognak a lombok,
pattognak az ágak,
erdőben éjszaka,
nagyobbak az árnyak.

Őszi avar szőnyeg,
erdő takarója,
izeg-mozog mintha,
sürgős lenne dolga.

Szél muzsikál halkan,
finom kis dallamot,
állok a teraszon,
ámulva hallgatok.

Léptek alatt ropog,
az elszáradt faág,
de hiába várom,
nem mutatja magát.

Ha lenne sárkányom,
ő lenne a barátod,
mindenhova követne,
míg hódítod a világot.

Messze a csillagokba,
új bolygókat keresni,
vagy ha csak szeretnél,
a holdon egyet pihenni.

Ha nekem szárnyam lenne,
vele betakarnálak,
széltől, hótól, esőtől,
mindig megóvnálak.