Rohantunk aztán mégsem
csontunkról lefoszlott végleg
átlátszó lett a semmi lényeg

Érzed a szót
csöppnyi mondat mentén
álmodó sóhajt

Elbújt a napsugár
megrettent délután
reszketett remegett
vizes lett új ruhám
dirmegett dörmögött
mennyboltnak padlója
rám meredt nád közül
tétova kis gólya
zápor vagy zivatar
ahogy jött eliszkolt
zűrzavar felkavart
hűsített úti port.

Pihen az éj álom
húzódik szememre

Már nem vagyok semmi
hideg parti szellő
kifosztott hegedű

“kereslek túl a lehetetlenen kutatlak arcom közelében”
Pethes Mária: Új legendák
(adaptáció)

Tárom az ablakot
szállnak az illatok
keverek kavarok

   
Süt az aszfalt forr a láva
forgolódom bálnaként a kádba’

Forró lében fehér mámor
vajpuha íz fedett sátor
folyó vize sötét titok

Angyalkönny

Csillag nélkül éji patak
halkan csorran könnye szakad
partja eltűnt a vak ködben
egyedül van a közönyben.

Szűk a ketrec ez a világ
rombolni nem merem falát

Tükröt tart ki a húsba mar
fájdalmas a látszat is
cirádáján nagy a kanyar

Reszkető levegő
cinkos a nyár
pruszlikja libbenő

Sértődések szörnyű átkok
gyorsan ható maró lábnyom
testnedvek hűs negatívja

Hogyha én megtehetném
szellőt széllel kergetném

Aludj csendben vigyázok rád
melegítem hűs nyoszolyád