Bánat a szenvedő gyermek láttán
Jön a tél, hideg lesz vackán
Kísér egy ártatlan szempár
Könny, s félelem, pár éve múlt már
Vajon merre jár ,milyen út várt rá?
Eljutott e messzire, vagy nincs semmije
Csak kinyújtott anyai sovány kéz
S most is nélkülözéssel szembe néz

Megy a szenvedés országútján
A Nincs ül a gyermek vállán
S a felnőtteknek nincs szíve
Nem érti ő, miért kell vezekelnie
Igen fáj a lelkem ezért a gyermekért
S a többi bajba jutottakért
Most is látom bánatos tekintetet
Nincs lelke, aki ilyet elfeled 
S én sem tudtam rajta segíteni 
Csak arcáról könnyet letörölni
S kis öröm mosolyt csalni 
Neki szép játéka sem volt talán
Néha volt jó falat asztalán

Igen fáj a lelkem, ezért, s a többiért
Sorakozik a sok miért, miért 
Miért kell így lennie ?
Miért kell a gyermekeknek szenvednie?
Mikor velünk lehetne a szent béke 
Béke és nyugalom, s kenyér az asztalon
Hisz az anyaföldünk megtermi mindenét
S nekünk nem kell a nagyvilág 
Hazánk eltarthatná minden fiát 
Hazánk, te hű anya, vagy mostoha
Ne kelljen gyermekeidnek vándorolnia 
Fogd szorosan gyermekeid kezét 
Ne széledjenek a nagyvilágba szét 

Lelkem kell, hát még nem adom 
Még sok amit el kell mondanom 
Kevés az igaz szó, nagy a fájdalom 
Lépteim lassulnak, szavaim halkulnak
De a verssel fájdalmatok a világba kiáltom .

2O14.1O.16.Mosonmagyaróvár.