De ez az álom, más volt mint a többi,
újra enyém volt a zátonyi birtok,
kufárokkal vívok hatalmas harcot,
szakadt ingemmel, gyökereken lógok.
Igen ott beágyazva a beton alapba,
oda van elrejtve, az üveg kapszula,
mert egyszer vissza száll tulajdonomba,
verejtékem belehullt keserves jussa.
Két kezemmel épített, fájdalmas sors,
fordított vé-betű annak tetőnek képe,
alkotó kezeimnek megmaradt emléke,
idegen nyugalmat sosem talál benne.
A gondolkodó ember, közben alkotó,
ily fájó sorsot magamnak sosem adó,
újra vissza száll, a szenvedett alkotás,
izzadság cseppeknek, gyémántra váltás.
írta-Varga István-Barcs.2018. 01.29.