Színes felhőket ecsetelt
horizontra az alkonyat,
sárga és vörös színben
festett szépséget a nyugat.
Kaptatón igyekszem felfelé,
Kis-bókot már elhagytam,
mögöttem a zöldellő mező,
Antal-pusztáról jövök fáradtan.
Itt, mellettem magasodik
volt pincémnek csúcsos fedele,
két kezemmel felépítettem,
szomorúan mentem el mellette.
Azóta már sok gazdát cserélt,
ám jobb sorsot érdemelt volna,
hisz építőjének fiatalsága, ereje
múltnak egy röpke emléke a betonban.
Ily és ehhez hasonló emlékek
sokfajta halmaza itt-ott hevernek,
róluk képet alkotva fényként jutnak,
részesei lesznek a távoli űrsivatagnak.
Igen, mert egy üvegkapszulában
üzentem három építmény betonjában,
baktattam gondolataim kuszaságában,
mert sosem hittem a céltalan világban.
Észrevétlen borult rám az éj, csillagos,
sötét kupoláján hímzett, aranyló, varratos,
a pislogó, kisebb-nagyobb fénylő csodák,
az éji eligazító, útmutató égi táblák.
Barcs, 2017. december 12.